2.Még mindig szeretlek!

Sziasztok!
Itt van a 2. fejezet.Kicsit érzékenyebbre sikeredett a kelleténél,remélem nem bánjátok.
Kommenteket és feliratkozókat szeretettel várok.
Írjátok le, hogy mi benne a hiba,mi tetszett benne stb.Amin tudok változtatok.
Jó olvasást!:)
xx

*Naomy szemszöge*

Rohantam ahogy csak tuttam.

Miért?Miért kell erre emlékeznem?Miért pont ő Es barátja?Miért?

Nagy szerencsétlenségemre eláradt az eső.Tavasz van az oké,de kérlek..Még csak fél 1 és így elborult?Fura gy időjárás.

Habár ha jobban meggondolom..Jobb ha esik az eső,legalább nem látják, hogy sírok.Bár ez lehetetlen.Sminkem teljesen elmosódott.Kezemmel el is kentem a fekete színt,így a szemem egy fekete lyukká változott.

Már nem tudtam tovább futni,és lassulni kezdtem.Nem tudtam hol vagyok és padot sem láttam,így ledobtam magam a sáros fűbe.Ott zokogtam tovább.

Most már emlékszem mennyire fájt az elvesztése,és hogy most mennyire fáj minden,ami vele kapcsolatos.

2010.március 21.
Ezt a napot vártam már egy ideje!Ma van Niallal az első éves évfordulónk.Azt mondta elvisz egy gyönyörű helyre.Különleges ajándékot szántam a számára.Elterveztem hogyan és mikor adom oda neki.Ennek egy emlékezetes napnak kell lennie.Reggel bekötött szemmel ébredtem.Először megijedtem de ahogy megéreztem hogy az ujjaim Nialléval van összekulcsolva,megnyugottam.
"Fel vagy?" Kérdezte."Igen."-Mosolyogtam.
Ekkor felkapott,és levitt a lépcsőn,onnan pedig ki az udvarra.Nagyon boldog voltam.
Tudni kell,hogy Niallnak előttem volt egy komoly kapcsolata ami majdnem másfél évig tartott.Ő szakított a lánnyal,aki mellesleg utált akkor,és most is.Bár Jade alapból nem kedvelt,szóval teljesen mindegy.De inkább vissza térek a lényegre.
Mikor kiértünk az udvarra,csak egy puszit nyomott az orromra, levette a szemkötést, majd tovább futott velem egészen az erdőig.Ott letett a fűre,ahol egy piknikkosár tele volt pakolva finomságokkal.Azt mondta,elmegy valahova,mert egy különleges belépőt tervez.Én beleegyeztem,hisz miért is ne?Mit csinálhatna?Magamra nem hagyna az erdőben.
Elővettem a kötényem zsebéből az ajándékot.Egy medált vettem neki,a végtelen jellel.Ezüst,és rá-jobban mondva bele volt olvasztva a Together Forever felirat.Otthon pedig már sütöttem neki piros,szív alakú sütiket.Aztán majd jön ami jön.
Mikor már 10 perce ücsöröghettem a fűben,kicsit megrémültem hol lehet.Elindultam arra,amerről Niall hozott be az erdőben.Éppen a főútnál lyukadtam ki.Gyorsan át akartam futni az úton,hiszen már láttam ahogy Niall bezárja az ajtót,de jött egy kamion ezért megálltam.Niall már észre vett és egy puszit küldött a levegőben, miközben folyamatosan nézett.Csak hogy mikor a kamion már egy méterre lehetett tőlem,lökést éreztem a hátamon és egy szúrást.A kamion elé estem.Hátranyúltam hogy megnézzem miért szúr annyira a hátam,és tiszta vér lett a kezem.Hallottam ahogy Niall a nevemet kiálltja,de már nem tudtam megszólalni a fájdalomtól.Éppen hogy elestem,amikor egy erős fehér fény közeledni kezdett,én pedig csak álltam.Majd egy ütés a fejemen.Az erdő felé néztem,és megláttam őt..Jadet.Egy késsel a kezében futott ez erdőben.Ő lökött volna meg,és szúrt a hátba!?Lehetséges.Még annyi erőm volt hogy a jobb kezem a zsebembe tegyem,és szorongassam az ékszert.Láttam ahogy Niall a szemembe néz.Sírt.Sőt zokogott.A mentőket hívta,és közben vérzést próbálta elállítani a hátamon és a fejemen.A kezével támasztotta magát, a fejemnél lévő vértócsába.Összeszedtem minden erőm és a bal kezem rátettem az ő kezére,és egy halkat suttogtam: Szeretlek.
Az utolsó amit éreztem,az az volt,ahogy Niall egy puszit nyom az arcomra.És az utolsó,sírást fojtogató szó tőle..
"Ne hagyj itt!Kérlek!"

Ahogy vissza emlékeztem újra zokogni kezdtem,az eddiginél is jobban.Három méterre volt tőlem egy fa.Oda vonszoltam magam alá,és neki dőlve a törzsének sírtam tovább.

*Niall szemszöge*

Próbáltam magam lenyugtatni..De nem ment!Szakadni kezdett az eső..Tökéletes pillanat ahhoz hogy kiszellőztessem a fejem.leszaladtam a képcsőn magamra kaptam a kabátom és a cipőm majd az ajtó felé nyúltam.

-Haver,kész a palacsinta,gyere!-Kiabált Harry.

-Nem kérek.-Válaszoltam  a szokottól durvább és flegmább képen, majd az ajtót becsapva siettem a parkba.Lassan sétálva haladtam a járdán a park felé.Élveztem, ahogyan a vízcseppek az arcomat érintik.Olyan megnyugtató volt az egész.Bár az emberek néztek,hogy ki ez az idióta aki szakadó esőben sétál.Páran viszont megbámulta,és összesúgtak, hogy "Az ott Niall Horan?Miért akar elázni?" És még egy s mást hozzászólást is hallottam.
Mivel padot nem találtam,ezért egy fát kerestem.És akkor megláttam ott valakit.Egy lány ült ott,a fának dőlve.Tudtam hogy ki ő.Naomy.
Erőt vettem magamon,és odamentem hozzá.Felnézet rám.Szeme a sírástól bepirosodott, és szemén a festék szétfolyt.De még így is gyönyörű volt.Felállt,de a szemkontaktus megmaradt.gy pillanata sem vettük le egymásról a szemünket.Annyira szép volt.Annyira hiányzott.Három perc után meguntam hogy csak a csillogó szemeibe néztem,és szorosan magamhoz szorítottam.

Erősen ölelt ő is és én is.Régen éreztem ilyen melegséget a szívembe.Öt perc ölelkezés után eltoltam magamtól.

-Szereltek!-Suttogtam.Egy ideig  szemebe nézett,mosolygott és egy könnycsepp gördült le az arcán.Majd utánam ismételte:

-Szeretlek.-Én is rámosolyogtam,majd egy kis puszit nyomtam a homlokára,és újra magamhoz öleltem.Pár perc múlva csörgött a telefonom.
-Haver hol vagy már?-Szólt bele Louis ijedt hanggal.
-Csak kijöttem sétálni..
-A szakadó esőben?
-Így jobb,jobban tudok gondolkozni.Olyan megnyugtató.
-Oké Niall,de megfogsz fázni.-Itt elvette a fülétől a telefont,és mással beszélt.-Oké,és megtaláltad Naomyt?-Kérdezte,én pedig nem tudtam mit mondjak neki.Nomy felé fordultam,aki értetlenül nézett rám.Tátogtam neki egy "mit mondjak neki?"-t .Bólogatással jelezte válaszát.
-Igen.
-És hol volt?Miért ment el?-Habozott el a kérdéseivel.
-Majd otthon elmesélem.Jobban mondva elmeséli.Teljesen átázott és én is,szóval most elindulunk,mindjárt otthon leszünk.
-Siessetek.-És ezennel letette.
-Naomy..-Fordultam újra hozzá-Mit mondjuk majd nekik?-Igazából fogalmam sem volt hogy mit mondjak majd a fiúknak.És ő sem tudta, hogy mit mondjon Esnek.Nem mondhatjuk el,hogy mi volt köztünk régen.És talán most is..
Lassan hazaballagtunk.Ahogy beléptünk az ajtón Naomyt rögtön letámadta Es..
-Nomy jól vagy?Ugye nem esett semmi bajod?Úristen te rezegsz!-És hasonlók..
Senkinek semmi kedve nem volt most ebédelni.A idő miatt meg amúgy is..Ki szeret háromkor ebédelni?Na jó én..De ez most más!
Egyszer csak elment a villany.Nagyokat villámlott és hangosakat dörgött.Odakint pedig úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntenék.
-Es..Szerintem maradjatok itt,így még közlekedni sem lehet.-A nagy sötétben,ahogy Harry hirtelen megszólalt mindenki összerezzent.Igen sötét volt.Lehet hogy délután három óra volt,de ahhoz képest nagyon elsötétült az ég.És mivel szakadt az eső és villámlott a redőnyöket is lehúztuk.
Na vissza a jelenbe.Es beleegyezett mindkettőjük helyébe.Meg sem kérdezte a saját barátnőjét-rossz ezt így mondani, hogy az Ő barátnője-hogy akar-e maradni,csak elhatározta, és kész.
Mivel nem tudtunk mit kezdeni leültünk beszélgetni a nappaliba.Majd jött az a kérdés amit se, én se  Naomy nem akart hallani.
-Naomy,miért futottál el?-Majd Es hozzám fordult.-És te Niall?
Fogalmam sem volt mit mondjak.Nem mondhatok el neki!Semmit!És hogy miért?Mert nem akarom tönkre tenni.Tudom milyen fiú.Félszemmel a mellette ülő lányra néztem,hátha reagál valamit;De nem.Ő csak előre nézett.Körülbelül olyan fejet vághatott, amilyet én mikor meghallottam a kérdést.
Liam ott ült Nomy mellett.Látta hogy valami nem stimmel,így felhozott egy teljesen más témát.Amit persze nagyon megköszöntem neki.Magamban.Bár tudom,neki el kell mondanom ezt az egészet,mert ő átlát mind a négyünkön.
-Niall, majd elfelejtettem!A palacsintát elraktuk neked a hűtőbe.És neked is Nomy.-Mosolygott.
Ezután többet fel sem jött az a kellemetlen kérdés,amire annyira nem akartunk válaszolni.Körülbelül tíz órakor megbeszéltük ki hol és kivel alszik,majd elmentünk a szobákba álomr hajtani a fejünket.
Ám ez nálam nehezebb volt mind gondoltam.Csak Ő járt a fejembe.Az ajándékát..Amit még aznap odaakartam neki adni,még mindig meg van.Kettő darab repülő jegy Párizsba.Bármikor belehet váltani.Igazából bárkivel elmehettem volna,de nem tettem.Ez olyasmi emlék volt.Na persze nem csak ezt az ajándékot adtam volna neki.Elvittem volna egy gyönyörű helyre ebédelni.És egész nap vele lettem volna.Na meg persze egy nagy csokor rózsa, nem maradhatott volna ki.Észre sem vettem, hogy mosolygok, csak mikor befejeztem az álmodozásom.
Tizenegy óra körül kiléptem a szobámból, mert nem tudtam aludni.Kimentem az erkélyre.Ám valaki már előbb ott volt mint én.Naomy volt az.Csak bámult a fekete csillagokkal teli égre.
Odamentem hozzá, és hátulról átöleltem.Meglepődött.Hátrafordult,és a szemembe nézett.
-Tudod..Én nem akartalak elhagyni.
-Nem a te hibád.Az enyém.Ha nem viszlek el olyan messzire..
-Cssssst.-tette mutató ujját a számra.-Nekem az a rész nagyon tetszett.Én voltam türelmetlen.Ha nem megyek utánad akkor nem áztunk volna meg ennyire.-Kuncogott.
-Figyelj Naomy.Tudd, hogy én még mindig szeretlek.Mindennél jobban.Azt hittem belehalok amikor azt mondták meghaltál.Összetörtem,de sikerült túlléptem azon hogy már többet nem látlak.De nézd..Újra itt vagy.És én minden nap,minden percben látni akarlak.De csak akkor ha nem vele vagy hanem velem.Nem is tudod mennyire fáj nekem most.Hogy vele vagy és nem velem.Nem tudom szeretsz-e.Hiszen mégis csak 3 év telt el.Én tudom hogy szeretlek.De te is így érzel?Csak mert tudnom kell Naomy!Tudnom kell!-Először sírtam el magam előtte.Nem bírom.Annyira hiányzik a szeretete.
-Niall.Az a 3 év télleg sok.Sok minden történt velünk.Leginkább veled.Én kómában voltam,de az nem azt jelenti hogy megváltoztam.Belülről legalábbis.Mikor felébredtem,nem emlékeztem semmire.Nem értettem mi van.Elvesztettem a barátaimat.Senkim nem maradt csak a családom.Aztán találkoztam Essel.Ő segített megérteni önmagam.Mármint azt a részemet amiben te nem voltál benne.De éreztem, hogy valami hiányzik belőle.És nem csak azért,mert fura álmaim voltak.És hogy miért voltak furák?Mert mindig egy szőke hajú fiúval álmodtam.-Könnyes szemekkel nézett rám, mosolyogva majd beletúrt a hajamba.-Mikor kómában voltam, akkor mindent halottam ami körülöttem történt.Mikor már az utolsó hónapban voltam,szinte semmire nem emlékeztem.Emlegették a nevedet,és én nem tudtam, hogy ki vagy.Niall én teljes szívemből szeretlek, még mindig.És tudod mi a legrosszabb?Hogy az évfordulónkon..A legszebb napon történt  a baleset.Ja én mondtam már, hogy ma van az évfordulónk Essel?Igen..ma.
Niall, a lényeg, hogy szeretlek.Nagyon!-Kezdett sírni már ő is.Magamhoz öleltem,hasonlóan mint a parkban.Pár perc után a szemébe néztem,ami könnyekkel volt tele.Gyönyörű ez a lány.Nem bírtam tovább magammal és megcsókoltam.

Hiányzott.Hiányzott a csókja.Hiányzott Ő.